Minden utazó életébe beletartozik, hogy legalább egyszer kijusson az Oktoberfestre Németországba. Ez nekem idén sikerült először, hosszú szervezkedés után – de a ráfordított idő egyetlen pillanatát se bántam meg. Sőt, talán inkább egy kicsit jobban is utánajárhattam volna a dolgoknak, és akkor nem sikerült volna egy olyan ajándékkal hazaállítanom, amit nem tudtunk szén-dioxid palack nélkül használni.
Egész életemben nagy sörkedvelő voltam, de eddig csak Budapesten adatott meg a lehetőség, hogy kilátogassak egy sörfesztiválra. Most, hogy Németországban kóstolhattam meg a legkülönlegesebb kézműves söröket, melyeken érezni lehetett a szakértelmet, az évszázadok tapasztalatát, mely apáról fiúra szállt nemzedékeken keresztül, hogy végül abban a korsó sörben teljesedjen ki.
Hogy meg tudjam osztani otthoni barátaimmal is az élményt, megkérdeztem egy helyi sörfőző mestert, hogy ő mit csinálna. Szerencsére igen egyszerű választ kaptam: mint kiderült, szinte mindenki árul 5 és 10 literes hordós kiszerelést a söreiből, így akár különleges kézműves söröket is összeválogathatok és hazavihetek magammal. Az egyetlen kérdés, hogy van-e valamelyik barátomnak házi sörcsapja, mivel arra szükség lesz az iváshoz, de ilyenről tudtam, hogy van édesapám pincéjében.
Szerencsére emlékeztem rá, hogy egy ilyen azonban még édesapám pincéjében is akad, úgyhogy megnyugtattam az árust, hogy nem lesz problémánk vele. Még figyelmeztetett arra, hogy kelleni fog hozzá egy gázpalack, és lehetséges, hogy ha nem tudunk róla, hogy lenne, akkor vagy kiürült, vagy nem is volt soha. Ebben az esetben kell keresnem majd egy megbízható helyet, ahol vagy gázpalackot lehet vásárolni, vagy pedig gázpalack töltést vállalnak.
Csak három rövid napot töltöttem Münchenben, és végül három darab 5 literes hordót kellett bepréselnem a feladott poggyászomba, hogy haza tudjam őket hozni.
Otthon eltartott egy idei, amíg megtaláltuk a pincében a régi sörcsapot, de amikor felhoztuk és leporoltuk, olyan volt, mint újkorában. Apám még talált mellé kiürült gázpalackot is, nekem pedig eszembe jutott, amit az eladó mondott: attók, hogy van egy csapom, valami kelleni fog, ami kihajtja belőle a sört!
Rövid tanakodás után úgy döntöttem, hogy mivel a legutóbb is jó tapasztalatra tettem szert a webshopokkal egy utazásomnál, megpróbálok keresni online egy helyet, ahol szerezhetek egy új palackot. Megkérdeztem édesapám, mit szerette, ő pedig mondta, hogy ehhez egy CO2 palack fog kelleni. Mint mondta, sörcsapoláshoz vagy ilyen fajta gázpalack, vagy egy oxigénpalack kellhet, de a mi eszközünkön elég nagy a palack és a csap közötti távolság, így muszáj lesz az előbbit választanunk. Ennek persze hátránya, hogy kicsit szénsavasabb lesz a sör, de a berendezésen van CO2 reduktor, amit a gázpalack szájára rárakva szabályozni tudjuk annak az erejét.
Rövid keresés után megtaláltam azt az oldalt, ahonnan a leggyorsabban tudunk CO2 palackot rendelni, és szerencsére hamar megtaláltuk a telefonszámukat is az oldalon. Felhívva őket kiderült, hogy eléggé értik a dolgukat: egy budapesti, gázpalackok töltésére és cseréjére szakosodott cég, akiknél minden fajta palackból találhatunk: ha CO2 helyett az oxigénpalack mellett döntöttünk volna, abban is tudnának segíteni, de rengeteg minden másból is van náluk. Édesapám műszaki ember, így az argon- és acetilénpalackok is felkeltették az érdeklődését: ezeket elsősorban hegesztésre használják. A hagyományos PB gázpalackot pedig mindketten ismertük, hisz láttunk már olyan fűtőtestet, ami ezzel üzemelt.
Megadtam nekik a budapesti címemet, mivel a szüleim több, mint 20 km-re laknak a várostól, és másnap szerencsésen át is tudtam venni a szállítmányt. Azzal nem számoltam, hogy egy 5 kilós palackot kell majd magammal hurcolnom, de így legalább örültem, hogy nem a 10, 20 vagy 30 kg-os kiszerelést választottam. Ez ráadásul csak egy 7 literes palack volt, amit fel tudtam emelni – mennyi sör hajtásához, hegesztéshez vagy hűtéshez lenne elég egy ennél nagyobb?
Pár nap múlva, mikor ismét a szüleimnél jártam, üzembe helyeztük a palackot: ehhez szintén interneten kerestem segítséget, magamtól nem tudtam volna megtalálni, hogy hogyan kell pontosan felhelyezni az emlegetett CO2 reduktor órát kell ráhelyezni a szelepre ahhoz, hogy megfelelően és biztonságosan működjön. Végül azonban sikerült csapra verni az első hordót, és kipróbálhattuk itthon is az igazi oktoberfesti ízeket.